Vidámpark

Zúgott a nyári szellő, vad érzelmekkel fordultam be a sarkon megpillantva a vasszivárványt, melynek hátán ez a felirat ékeskedett VIDÁMPARK. Belépve a mennyország kapuin különböző csodálatos színekben pompázó vaskészítménnyel találtam szembe magam. Az óriási műremekek között sétálva gondolkoztam, vajon melyiket próbáljam ki először, tartva tőle, hogy a választásom csalódást okoz. Ennek ellenére nagy lelkesedéssel vetettem bele magam. Habozás helyett cselekedtem: az első nem túl vonzó "játékot" próbáltam ki, a ringlispílt. Óriás termete először elbizonytalanított, félni véltem az ismeretlentől. De még azért is felültem. Lassan indult, egyre magasabbra emelkedve, a száguldás mámora, a szédületes magasság... Megbabonázott.

 Talán kisgyermek lehettem. Ez volt az első nyaram. De sajnos eljött az ősz s rácsok mögé, majd hótakaró alá temetkezett a vasszivárvány s vele a pajkos, játékos gyermek énem. Hosszú volt a tél. S míg kint tavaszodott, bent még a fagyos hótakaró konokul tapadt a földhöz. Két évig tartó telet vészeltem át. Aztán elkezdett tavaszodni, elolvadt a hótakaró.

Első felnőtt éveimben lehettem. Kisgyermekként fordultam be a sarkon, megpillantva a vasszivárványt. Még mindig a VIDÁMPARK felirat csücsült a tetején. Most mintha szebbnek láttam volna, talán mert rég jártam erre. Beléptem a mennyország kapuin és a különböző vaskészítmény közül a ringlispílhez szaladtam... Gyönyörű volt. Villogtak rajta a fények, szebbek és színesebbek voltak mint valaha. Felültem. Az a mámor, az adrenalin löket... Túl hamar véget ért. Hirtelen beborult és elkezdett esni. Az eső miatt, kis időre bezárt a Vidámpark. Talán öt napig esett. Aztán szárazság állt be.

Néha kisüt a nap s fájdalmasan gondolok vissza a ringlispílre.