Egy kitépett oldal

     Sötét volt, olyan hideg, hogy szinte megfagyott a testemben a vér.

Rohantam. Magam mellett éreztem a jelenlétét, az csak fújtatott, lihegett és szaggatott mondatából, angolos kifejezéséből annyit értettem: ’Siess, még elérhetjük, megvár az!’ Aztán hirtelen megérintette a gyűrűs ujjamat és parányi keze épphogy átérte azt a véznaságot.

Rohantunk. Hallottam a sípolását és csak úgy vibrált a sötétségben. A kicsike elengedte az ujjamat és a fáradtságtól és megkönnyebbültségtől, hangosan kiengedte magából:’Itt van még!’

Rohant. Kis lábai alig bírták az iramot, de a boldogságtól felhevülve haladt előre, amíg csak megállt dermedten, tudja Isten a fagytól dermedt meg vagy a bánattól, a sípolás elhaladt, a fények távolodtak, halványodtak.

Rohantam. Megvigasztalni.