Van egy vicc, talán ismered:
Nem fogja közre keret,
Halálosan komoly, mégis
Néha vicces de sért is.
A viccnek a lényege,
Hogy vajon érzed-e,
Hogy pluszban vagy?
Így működik az agy,
De várj,
Néha az sem árt.
Főleg nem, ha gondolkozol előtte.
Van egy másik,
Így szól a festő: húzd a csíkot!
Ugye milyen vicces,
Tartsd az ingert,
Ne sértődj meg,
Mégha fáj is
Tartsd magadban,
Nem éri meg összeveszni,
S mindennek véget vetni,
Csak ezért.
S mivan, ha tényleg a kiszámíthatatlan sors egyik hibája vagyok?
S a vicc velem azonosul, pluszba vagyok.
De inkább hagyjuk, ne ásíts, unod,
Unsz?
Emberi szavakkal ölni lehet,ugye tudod?
Érzéseket mindenképpen
De milyen boldog vagy minden képen,
S nekem ez kell, hogy boldog légy...
S ha akarod lehetünk tehén és légy.
Hogy az egyiket mégis kergeti a sorsa,
A másiknak segít abban,
s azt attól kielégül...
Ismerem a fantáziád, de most gondolj
Örömmel rám, mert ez most komoly.
Ha meg tudod tenni
Még, érezhetem hogy lenni
Kényelem számomra,
Melletted.
Van az a kötelék,
Az amit nem látsz de érzel..
Igen, tudom, hogy te is érzed,
Még ha szándékodban áll is letagadni,
Tudom róla, hogy ott van.
S bár a távolságtól vékonyodik a szál,
Ne hagyd elszakadni.
Ne akard, hogy elszakadjak.
Csak ne, te szerencsétlen.
S ha már megkérdezted,
Hogy minek nevezz,
S még bizonytalan vagy ebben,
Kérdem én, van egyáltalán pompám?
S ha pompám gyönyört jelent,
Miért szólsz hozzám gorombán?
S ha gorombán szólsz,
Miért teszed azt?
Ha úgyis megbánod.
Megbánni és megbántani.
Megvárni és megvárattatni.
Megszeretni és szeretve lenni.
Lehetek szeretve?
Lehetsz...
De belekerül - súgja az elmém.
S talán igazat súg láthatatlan hangja
Meglátszik karomon.
Meglátszik ajkamon, mikor lebiggyesztve hordom.
Meglátszik szememben, mikor a könny csillog benne, nem az öröm.
Meglátszik testemen, hogy nem viselem szépségemet oly méltósággal,
Mintha te miattad vettem volna fel.
S végül ott a Felelősség,
Gyomromat mardossa az ideg,
Hogy ha teljes magamat rád bízom,
Hány darabban kapom azt vissza
Vagy talán inkább vissza veszem,
Mert sohasem szerettem kirakósozni,
Főleg az ezer darabosat utáltam.
Félek bizalmamat "beléd vetni"
S mégis folyton azt teszem újból és újból
Mert te meg folyamatosan elbizonytalanítasz
S fáj a felismerés, mert nekem
Hiszed, hogy te kellesz?
Hiszed, hogy több darabra hullnék, mint ezer?
S ha mégis rád bíznám teljes magamat,
Viselj el engem szeretetben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése